5. Igazság és egy meglepetés

                     

Jeong Eun szemszöge:

Nem mond semmit csak az utat nézi. Ezt nem hiszem el. Kezd felmenni bennem a pumpa.
  - Tudom azt, amit már rég tudnom kellene tőled.

  - Mégis miről beszélsz? Nem értelek. - válaszolta erőltetett nyugodtsággal.
  - Kevin! Légy szíves és ne add be nekem, hogy nem tudsz semmiről! Ne tagadd le, hogy sztár vagy! A U-KISS egyik tagja már másfél hónapja! - kiabáltam, amitől kicsit összerezzent, majd lehajtottam a fejem - Mégis, hogy képzelted ezt? Miért nem mondtad el? - az utolsó mondatot szinte suttogtam - Miért? Nem bízol bennem? Azt hiszed, hogy ha úgy adódna akkor csak a hírneved miatt maradnék veled? - tettem fel egymás után a kérdéseket, szinte sírva.
 Egy pillanatra megrémültem mikor Kevin hirtelen elrántotta a kormányt és egy gyors mozdulattal leparkolt, rám nézett, majd két keze közé fogta arcom.
  - Pszt - csitítgatott - Nem tagadok le semmit, hisz akkor hazudnék neked, azt pedig soha nem tenném meg. Az, hogy kihasználnál végképp meg sem fordult a fejemben, hiszen már előtte velem voltál és szerettél. - mondta Kevin őszinteséggel a szemében, de az utolsó szóra felkaptam a fejem. Komolyan múlt időben mondta?
  - Szerettelek? - kérdeztem vissza az utolsó szót.
  - Igen. - bólintott.
  - Jaj Kevin - sóhajtottam - Én még mindig szeretlek, de rosszul esett, hogy semmiről sem szóltál. Az, hogy sztár lettél nagyon fontos dolog. Dühös vagyok rád, de magamra is, hogy ilyen vak voltam. - hajoltam egy picit közelebb hozzá.
  - Én is szeretlek és tudom, hogy dühös vagy rám, de nem azért nem mondtam semmit, mert nem bízok benned. Csak távol akartalak tartani a rivaldafénytől. Mert, ha egyszer elkapnak az újságírók, akkor addig nem hagynak békén, amíg mindent ki nem derítettek rólad és rólunk. Majd mikor elérték, hogy a kapcsolatunk megromoljon, még nagyobb cikkeket hoznak le közszemlére. Kikészítik az embert, ha nem vigyáz. - kezdte el magyarázni a dolgokat Kevin. Szóval csak védeni akart, de akkor is dühös vagyok.
  - Értem. De akkor is szólhattál volna. - tartottam magam és elértem, hogy az a kis haragom látszódjon rajtam.
  - Sajnálom. - mondta - Tényleg sajnálom. Remélem ez a kis haragod is el... fog... - kezdett lassítani a beszédén, mert arcom feléje közelítettem, majd mielőtt befejezte volna a mondatot megcsókoltam.

 Levegőhiány miatt váltunk csak el egymástól. Miután normál tempóban lélegeztünk Kevin visszahajtott az útra. 

  - Hova megyünk? - kérdeztem.
  - Még egy kis idő és megtudod. -válaszolta egyszerűen egy kis mosollyal az arcán.
Kb. 5 perc múlva megszólalt a telefonja. Azt hiszem már egy 45 perce autózgattunk már. Lassan kivette a telefont a zsebéből és bekapcsolta a fülhallgatóját, ami már a fülén volt. Majd a telefont az ölébe rakta. Mióta van rajta az az izé? Eddig észre sem vettem.
  - Szia. - köszönt annak aki hívta - Persze.... Nem.... Igen, mellettem van ... - nem értem miről van szó, de az egyik téma én vagyok - Adom - mondta és a telefont nyújtotta nekem, közben levette a fülhallgatóját.
  - Igen? -szóltam bele gyáván a készülékbe.
  - Jeong Eun! - szólt vissza ChaeRim - Mi a helyzet? Merre jársz?
  - Szia ChaeRim! Ömm... semmi különös. Most Kevin elvisz valahova, de még nem mondta el nekem hova. - válaszoltam és a háttérből 2 nevető hangot hallottam. - Kik vannak még veled?
  - Az most mindegy. A lényeg, hogy jól vagy és Kevinnel vagy. Meg persze a cuccok jók rád. Azok elengedhetetlenek. - a hangjából hallottam, hogy vigyorog.
  - Honnan tudsz róluk? - kérdeztem meglepetten.
  - Hupsz .... - kuncogott erősebben - Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. De most megyek. Szia! - és kinyomta a telefont.
  - Ez meg mi a fene volt? - csodálkoztam mikor rám nyomta a telefont.
  - Passz. De a reakciódból ítélve tuti valami vicces történt. - húzta mindent tudó mosolyra a száját.
  - Nem annyira vicces mint gondolod. - mondtam és vissza  adtam a telefonját - Bár tőle nem meglepő az ilyen, ha izgatott valami miatt. Készül valamire. - jelentettem ki.
  - Te tudod.
  - Igen, tudom. De kik voltak még vele? Nem ismertem fel őket, mert nagyon halkan hallottam csak a nevetésüket. -gondolkoztam hangosan. Törtem a fejem, hogy kik lehettek, de nem jöttem rá. Eltelhetett egy kis idő míg gondolkoztam, mert azt vettem észre, hogy áll az autó és Kevin engem néz.
  - Végre figyelsz. Itt vagyunk. - szólt mosolyogva.
  - Hol?
  - Türelem és megtudod. - végigsimított az államon és egy apró puszit nyomott a számra. - Fordulj meg. - tettem amit kér - Nem harapok nyugi csak lekötöm a szemed. - megdermedtem - De csakis addig amíg bemegyünk. - folytatta mire engedtem merev testtartásomon. 

Lassan, óvatosan bekötötte a szemem, majd kinyitotta a kocsiajtót és segített kiszállni. Engedte, hogy belé kapaszkodjak. Elértünk az ajtóhoz és kulcs csörgését hallottam. Szóval akkor egy háznál vagyunk. A zár kattant és beléptünk a lakásba. Hirtelen egy kis fahéj illata csapta meg az orrom. Nem túl tömény és így a tökéletes. Egy picit beljebb mentünk, becsukta az ajtót és levette először az enyém, majd a saját cipőjét is. Egy gyors ötlettől vezérelve felkapott, én a nyakába kapaszkodtam. Egyik keze a hátamnál tartott, másik keze pedig a lábam tartotta. Így tett velem jó néhány lépést és letett egy fura helyre. Puha volt és párnák voltak körülöttünk.
  - Most levehetem a szemkötőt? - kérdeztem, mert már türelmetlen voltam.
  - Csak egy perc. - hallottam lépteit...járkált - Rendben. Leveheted. - mondta miután visszaült mellém.
Óvatosan levettem a szememről és körbenéztem. Kellett egy kis idő míg rájöttem, hogy hol is vagyunk. Alig ismertem fel annyira megváltozott. De hogyan? És mikor? Ki? Vagy inkább kik? ChaeRim, MinAh és HyoRi. Ezért még beszélek veletek az is biztos!
  - Meglepetés. Boldog születésnapot! - mondta és egy dobozkát tartott a kezében.

Folyt. köv.