7. Emlék és a megmentő

Jeong Eun szemszöge:

Elértem a főnök irodájához és bekopogtam.
  - Tessék. - szólalt meg bentről a mély hangján.
  - Jó napot! - sétáltam oda az asztalához és meghajoltam - A munkával kapcsolatos papírok miatt jöttem.
  - Persze, Jeong Eun. Ülj le addig amíg elkészítem őket. - mutatott a mellettem lévő székre.
  - Köszönöm.
Nem kellett a papírokra sokat várni. Pontosan 12 percet. A főnök ezt szereti. A pontosságot. 
  - Tessék - nyújtott át nekem a papírköteget. - Az első 10 oldalon vannak azok amikkel holnap kezdeni fogsz és utána, aki vezeti az egész munkád megmondja, hogy mi legyen. - magyarázott, mire csak biccentettem egyet. 
   - Köszönöm, Uram! - eltettem a papírokat, lassan felálltam és meghajoltam, majd kisétáltam az irodájából. 
Menet közben elővettem a telefonom és írtam egy üzenetet ChaeRim-nek, hogy pár perc és ott vagyok.

Amikor beléptem a Rose&Café-ba körülnéztem merre van barátnőm. A sarokban találtam meg. Egyik kezével a kávéját emelte a szájához és szürcsölgette, miközben a telefonjával babrált. Odaléptem mellé, de nem vett észre. Megijeszteni nem szeretném, mert akkor a meleg kávé vagy rajta vagy rajtam vagy éppen a telefonon köt ki. Így mögé álltam és láttam, hogy üzenetet ír:

Persze. Minden okés. 

Miután megbeszéltem vele pár dolgot

 csatlakozunk mi is, 

ezért legyetek elkészülve...

  - Khm... megjöttem. - bökdöstem meg a vállát mire kicsit összerezzent, de nem ijedt meg, szerencsére.
  - Sziaa! -állt fel puszit adni és megölelni. - Mi újság? 

  - Semmi különös. Voltam a főnöknél és adott egy rakat papírt. Gondolom téged és a többieknek nem ad ekkora melót. 

  - Dehogy is. Ad ő, csak egy picit kevesebb időt vesz el tőlünk. Plusz te szerintem megint azt a fura fotóst kaptad. - mondta mire a régi rossz emlék tört utat magának a fejemben, ami ugyan nem végződött rosszul, de nem kellemes. 

1 hónappal ezelőtt:
  - Helló! - köszöntünk a lányokkal együtt és meghajoltunk.

  - Sziasztok. Ti vagytok a mai sorozatra beosztva? - kérdezte mire bólintottunk. - Rendben. Akkor menjetek hátra, mert a sminkesek és a stylist-ok már várnak titeket. Ha végeztetek ide gyertek vissza és az információkat utána elmondom. - mondta és megmutatta merre kell menni.
  - Jeong Eun. Szerintem bejössz a csávónak. - humorizált MinAh.
  -  De nekem nem jön be. Főleg, hogy Kevinnel vagyok együtt.
  - Tuti, hogy be fog próbálkozni nálad. - szólt közbe ChaeRim is.
  - Csak próbálja meg. Nekem nem tetszik. Szerintem van benne egy kicsi furcsaság. Ezért az eszem azt mondja, hogy MARADJ TÁVOL TŐLE! - magyaráztam és közben beértünk a kisterembe ahol vártak minket.
  - Sziasztok. Yuko vagyok. Én fogom elkészíteni a mai sminketeket. Ő itt MinJi a stylist.
  - Az én nevem Jeong Eun.
  - Én MinAh vagyok.
  - Én HyoRi.
  - Én pedig ChaeRim.
A bemutatkozások után elfoglaltuk a helyünket és elkezdtünk készülődni. Miután végeztek velünk visszakísértek a fura fotóshoz.
  - Hmmm... - nézett végig rajtunk. - Szóval. A nevem SangGon. Én vagyok ma a fotósotok. Ki szeretné kezdeni? - kérdezte és felvonta a szemöldökét.
  - Mindegy. - szólaltunk meg egyszerre.
  - Nagyon összhangban vagytok. - mosolygott. - Akkor döntök én. Te kezded a sorozatot. - mondta és rámutatott HyoRi-ra.
  - Rendben. - biccentett és már kezdődött is a fotózás. 
  - Ez a csávó érti a dolgát, de akkor is van egy rossz érzésem vele kapcsolatban. - súgtam MinAh fülébe.  
HyoRi után Chae következett, utána MinAh, majd én voltam az utolsó.
  - Gyere! - szólt SangGon sürgetőn. Beálltam és velem is tudatta, hogy mit szeretne látni. Más  pózokat kellett mutatnom, mint csajoknak. 'Durvábbakat', szexibbeket, mutogatósabbakat és ez nem tetszik nekem. De ha munkát szeretnék csinálnom kell, amit mondanak. - Rendben, köszönöm. Most már te is mehetsz haza. - mondta és kezet fogtunk, majd elmentem átöltözni.
Amikor kiléptem a nagy épületből meghallottam, hogy valaki utánam rohan és a nevemet kiabálja.
  - Jeong Eun!!!! Jeong Eun!!!! - ért oda hozzám SangGon lihegve - Lenne kedved meginni valamit? -kérdezte, majd kifújta magát.
  - Elnézést, de sietnem kell haza.
  - Csak egy ital. Nem több. - győzködött tovább.
  - Nem lehet. Várnak otthon. 
  - Szülők? Heh.. emlékszem engem is nagyon szigorúan fogtak. - emlékezett vissza.
  - Nem, nem szülők. De tényleg mennem kell. Bocsánat. - mondtam és megfordultam, hogy minél hamarabb távol legyek tőle.
  - Miért nem vagy képes egy büdös italt meginni velem, Jeong Eun? - trappolt utánam, a vállamnál fogott meg és maga felé fordított. - Válaszolj! - kiabált rám és megrázott. 
  - Engedjen el. Ez fáj. - kértem, de nem néztem a szemébe.
  - Arra ne is számíts, hogy elengedlek. Mert most velem jössz és megiszol velem egy kicseszett italt! Csak egyet! És a fenét sem érdekli, hogy fáj vagy nem fáj. Most velem jössz!- emelte még hangosabbra a hangját, közben megfogta a kezem. Úgy szorította, hogy nem tudtam kivenni onnan. De szerencsére a másik kezem szabadon volt, így miközben rángatott maga után el tudtam küldeni egy sms-t, majd elettem a telefont nehogy elvegye vagy hasonlók.
  - Kérem engedjen el. Haza kell mennem. - kértem remegő hangon.
  - Fogd be vagy én fogom megtenni, de abban nem lesz köszönet. - fenyegetett. Te jó ég ez nem viccel! Ez nem normális. Segítsen már valaki! - Mit szeretnél inni? És közben mit csináljunk? - kérdezgetett, de nem feleltem csak a földet néztem - Most beszélhetsz, mivel kérdeztelek. - mondta, de még mindig hallgattam - Mi a fenéért kussolsz? Szólalj már meg! - rángatott meg ismét. 
  - Hagyja már abba ezt az egészet! Miért nem képes felfogni, hogy haza kell mennem? - bukott ki belőlem.
  - Mi van? Te most komolyan vissza beszélsz nekem? Cöh.. van bőr a képeden. - ciccegett, majd a derekamnál fogva felkapott a vállára - Megmondtam.
  - Tegyen le!!! - kiabáltam és elkezdtem ütni a hátát plusz csapkodtam a lábammal, de semmit nem értem el vele.
  - Legyél jó kislány és nem lesz semmi gond. - mondta ördögi mosollyal az arcán.
Mielőtt megszólalhattam volna valaki megállította.
  -Hé! Mostanság már így hordjuk a csajokat? Főleg akaratuk ellenére? - szólalt meg egy hang.
  - Ez nem a te dolgod. - felelte SangGon.

  - Dehogy nem. Hiszen megkért rá. - mondta egyszerűen az előtte álló srác.
  - Mégis mikor? Hiszen végig velem volt.
  - Azt én nem tudom, de haver... szerintem jobb, ha most leteszed Jeong Eun-t és elmész. Ha ő ki tudta játszani a figyelmed akkor nem figyelsz mindenre. És így tuti, hogy könnyű ellenfél vagy. - ahogy kimondta a nevem rájöttem, hogy ki az. Park Tae Jun. De mit keres itt? És hogy érti azt, hogy megkértem? Na ne! Neki küldtem az üzenetet? A fenébe... De legalább segít. 
  - Kinek képzeled te magad? - kérdezte SangGon és közben letett, majd elkezdett közeledni a 'megmentőmhöz'. Tae Jun nem hátrált, hanem ő is lépkedett előre SangGon felé, majd kb 1 méterre egymástól megálltak. Egyikük sem mozdult csak néztek a másik szemébe. Majd egy pillanat leforgása alatt a fotós a földön, Tae Jun pedig mellette guggol. 
  - Legközelebb jobban meggondolod, hogy szót fogadsz-e. - szólt hozzá, de semmi reakció, majd felém fordult - Jól vagy, Jeong Eun? 
  - I..Igen. Köszönöm, hogy segítettél.

Emlékezés vége~


Folyt. Köv.