-Kell kenyér, saláta, hagyma, paprika, valami felvágott sem árt, üdítő és elengedhetetlen a süti...-sorolta a dolgokat és dobálta a kosárba. Indult volna tovább, de megállítottam és szembe fordítottam magammal, majd két ujjam rátettem szájára.
-Sssshh... nyugi. Nem kell az egész boltot felvásárolni.-most éppen úgy érzem, mintha nem én hanem ő lenne kicsit felpörögve és a gyerekesebb is. Lehet, hogy a kávé miatt? Legközelebb egy kortyot sem adok neki.
-Rendben, de...-nem tudta befejezni mondatát, mert közbevágtam.
-Nincs semmi "de" !!!! Most már minden szükséges dolog megvan. Gyerünk fizetni, mert szerintem nem csak én vagyok éhes.-kicsit mintha megszeppent volna. Szerencsére értette minden szavam és elmentünk a kasszához. Kifizettünk mindet és elindultunk a parkba. Végre odaértünk, leterítettük a pokrócot és kipakoltunk minden hozzávalót a szendvicsekhez. Miközben én csináltam a kaját Kevin nézelődött kicsit, majd hirtelen hátra vágta magát. Olyat ugrottam ülő helyzetből, hogy mindenki irigyelné. De sajnos annyira megijedtem, hogy elég szépen elvágtam az ujjam.-Áúcs!!!-kicsit hangosra sikeredett, de észrevette, hogy történt velem valami.
-Mi a baj? Mit csináltál?- kérdezgetett. Én hirtelen orra alá dugtam az ujjam- Óóó.. Jól vagy??- egyik kezével megfogta ujjacskám, másikkal pedig zsebéből elővett egy zsepit, rácsavarta, majd miután végzett adott rá egy gyógyító puszit. Egész idő alatt szúrós szemekkel néztem.-Tudom tudom... Az én hibám és nagyon sajnálom.-nézett rám kiskutya szemekkel aminek sosem tudok , még most sem, ellen állni. Közel hajoltam hozzá és egy csókot adtam szájára, utána odahajoltam füléhez és belesuttogtam pár szót.
-Nem érzem az ujjam így még a szendvicset sem tudom megfogni. Segítesz? -olyan közel voltam hozzá, hogy a hideg is kirázta.
-Igen, de csak azért mert az én hibám. Bár lehet, hogy alapból segítenék-mosolygott kedvesen.
Pár percig csak néztünk egymás szemébe. Kezdtem kínosan érezni magam, és szóvá tettem neki, hogy nem-e kezdhetnénk bele az evésbe. Minden egyes falatot óvatosan adott, nehogy nagyobbat harapjak, mint amennyit le tudok nyelni. Végig figyelmes volt, én meg alig bírtam ki nevetés nélkül. Amint ő is befejezte az evést kicsit ledőltünk a pokrócra pihenni. Pont a szíve fölé tettem fejem így hallgathattam milyen gyorsan ver. Úgy 1 órát feküdtünk, majd szóltam, hogy szerintem mennünk kellene. Elkezdtünk összepakolni mindent és elindultunk. Szokásosan kézen fogva. Amint hazaértünk gyorsan lefürödtünk. Először én foglaltam be a fürdőt és amint végeztem Kevin is gyorsan lemosakodott. Később beültünk a tévé elé. Semmi érdekes nem volt benne, de mi néztük. Kevin átkarolt, közel húzott magához és úgy bámultunk ki a fejünkből. Nekem nem kellett sok, hogy elaludjak. Ő csak adott egy puszit a homlokomra, majd felvitt a szobámba és óvatosan befektetett az ágyba. Majd mellém feküdt és rövid idő múlva ő is elaludt..
2hónap múlva:
Szerencsére eddig egyszer sem veszekedtünk. Azt hiszem úgy 1 hónapja annak, hogy együtt lakunk.
De valami mostanában nagyon megváltozott. -Mindig mikor együtt vagyunk egy furcsa érzés járja át mindenem. Sosem éreztem még ilyet. Olyan érzés kerít hatalmába amit alig lehet elmondani vagy megmagyarázni. Egyfajta vágyakozás. Vágyakozás az érintései, a csókjai, a közelsége után. Együtt élünk, minden nap velem van és közel van hozzám. Mégis én még közelebb szeretném őt. Kevin is mintha más lenne. A csókjai szenvedélyesek, érintései gyengédek, ölelései védelmezőek, gondoskodóak. Ezek együtt olyanok mint a jelek...- a bejárati ajtó csukódása zökkentett ki gondolkodásomból.
-Megjöttem.-ült le mellém a kanapéra.
-Szia.-adtam egy puszit szájára és indulni szerettem volna, hogy vacsit adjak neki, de visszarántott egy hosszú csókra.
-Kérsz enni vagy inkább éhes maradsz?- miután elváltak ajkaink megkérdeztem, mert hallottam egyszer-kétszer gyomrát jelezni, hogy üres.
-Persze, hogy kérek. Majd ki lukad a hasam. Mit csináltál?- felpattant és bement a konyhába kicsit körbeszaglászni,de nem talált semmit.
-Egy helyet kihagytál. A sütőt!- már a hasam fogtam a nevetéstől. Kis dilis.
-Kinevetsz? Tényleg kinevetsz?-lassú léptekkel közeledett felém. Én kénytelen voltam könnyeim törölgetve hátrálni.
-Nem-nem. Bocsi.- lassan kezdtem lenyugodni.
-Nah akkor nézzünk csak be a sütőbe.-odament és kinyitotta. Örömében elkezdett ugrálni és majdnem hogy sikítozni.-Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Köszi! Köszi! Kösziiii!-komolyan, mint egy gyerek.
Meg evett 3 nagy szelet pizzát utána elmosta a tányérját és letelepedett a kanapéra mellém, mint mikor hazaért. Egy kis idő múlva annyira furcsa lett közöttünk a légkör. Folyton egymás szemét néztünk. Én erős késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Kevin olvas a gondolataimban vagy lehet, hogy ő is ezt érezte. Nem tudom, de hirtelen lecsapott ajkaimra és szenvedélyesen megcsókolt. Természetesen viszonoztam. Csók csatánk közben kezem olyan volt, mintha önálló lenne. Levettem pólóját és valahova eldobtam, majd elkezdtem oldalát és hasát simogatni. Beleremegett, majd követett és levette rólam is a felsőm. De megállt és ajkaink is elváltak.
-Nemh...nem szhabad...szerethném deh nhem.-láttam, hogy alig bírja türtőztetni magát. Két kezem közé fogtam arcát és mélyen szemébe néztem.
-Miért? Miért teszed ezt? Miért nem akarod? Kérlekh... Kevin...-könnyek szöktek szemembe. Magam sem értem miért kérleltem, főleg azt nem, hogy mire. Nem is kellett neki több. Hirtelen felkapott és bevitt a hálóba. Lassan letett az ágyra, fölém mászott és arcom fürkészte.
-Miért vagy ennyire ellenállhatatlan?-lehajolt és megcsókolt, majd haladt nyakam felé, de újra megállt. Mintha tétovázna.
-Mindig csak ezek a "Miért"-ek.- átkaroltam nyakát és közelebb húztam magamhoz.-Kérlek ne kínozz tovább.- megcsókoltam, közben hátát simogattam, ami miatt belenyögött a csókba.....
Folyt Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése